Oldal kiválasztása

Sauca – tisztaság

Az ashtanga jóga rendszer célja a emberi létezés legszentebb célja, az önmegvalósítás, a lélek vagyis az Önvaló felismerése.

A niyama-k célja a szabályozott cselekedetek leírása és yogi számára, hogy helyesen tudjon élni a világban. Az első niyama a sauca, vagyis a tisztaság. A tisztaság lehet külső és belső tisztaság is. A külső tisztaság a test, míg a belső az elme tisztán tartására fókuszál.

Az ömegvalósítás rendkívüli sok erőt és energiát igénylő feladat, amelyhez elengedhetetlen, hogy a hétköznapi életünk alatt magunkhoz vett mérgeket eltávolítsuk a szervezetből. A nyolcfokú jógarendszerben, az ashtanga jóga rendszerben így az asana a harmadik lépcső, amellyel elkezdjük a fizikai test tisztítását.

Az elkötelezett gyakorlónak az első sorozat gyakorlásával kell kezdenie az asana gyakorlást. Ennek a neve jóga chikitsa, amely célja a belső szervek megtisztítása. Az eszköz amellyel dolgozunk a testünk, a légzésünk és a tartások, valamint az azokat összekötő vinyása-k. A gyakorlás során hőt generálunk, amely megolvasztja a testünket, felszabadítva a zsírokat az izomzat és a csontozat körül. A testünk elkezd tisztulni, az elménk pedig egy békés állapotba kerül.

A második sorozat célja az idegrendszer megtisztítása. A szervekből és az izomzatból eltávozó méreganyagok az idegrendszerbe kerülnek át, így más gyakorlatokat kell alkalmaznunk annak méregtelenítése érdekében.

Az asana gyakorlás közben a sauca, vagyis a tisztaság maga az izzadás. Oly módon kell gyakorolni, hogy a test minden pórusán át megtörténjen az izzadás, a méreganyagok távozása a testből. Ahol nem izzadunk, ott nem dolgozunk eléggé nagyon figyelemmel.